Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2017. július 18.

Ormay Éva emlékére

Kedden délután háromkor temetik Ormayné Kovács Évát a solymári temetőben. Június 28-án hunyt el, rettenetes betegségével vívott hosszú-hosszú és többször igazi eredménnyel kecsegtető küzdelem után. Ötvennégy éves volt.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 15.

6. nap – Somorja, ifi Eb

Ím, eljött az utolsó előtti nap. Az U26-osoknak pénteken három mérkőzésen kellett szerepelniük, mivel a negyedikben kimaradók voltak. Sajnos mind a belgák, mind a csehek nehéz falatnak bizonyultak, ahogy Portugália ellen sem sikerült győzni, de legalább a csapat egy része haza tudott menni a szállásra pihenés céljából, aki pedig nem, az többnyire biliárdozással kapcsolódott ki.

Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 14.

5. nap – Somorja, ifi Eb

Valamennyire talán már mindenki fárad, ez érezhető egy kicsit a levegőben (többség a mobilját bújja vagy olvas, amikor épp kimaradó), de a hangulat továbbra is töretlenül jó. Megvannak a szokásos csipkelődések, ezek tartják egyben a csapatot, még a mostani némileg hűvös idő sem rontja kedvünket.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 13.

4. nap – Somorja, ifi Eb

Csütörtök reggel korábban kellett indulnunk a szállásunkról, mert csapatfotózásra mentünk. Idén nem csak fotó készült, hanem egy rövid videó is.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 12.

3. nap – Somorja, ifi Eb

A kedd reggelt közös táncolással kezdtük a versenyhelyszínen, a többi ország képviselőinek nagy örömére. A lányoknak ez akkora lökést adott, hogy a négyből három mérkőzést megnyertek, igaz, ehhez az is kellett, hogy az U21 kabalafigurája (képünkön) a versenyteremben Brigit boldogítsa, közvetlenül a játék megkezdése előtt. A lányok többek között begyűjtötték az éllovas holland válogatott skalpját is.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 11.

2. nap – Somorja, ifi Eb

Az első versenynap nem sikerült túl jól, de a csapatok nagyon motiváltan várták a hétfőt. Mindenki meg akarta mutatni, hogy tud ő jól is játszani.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 10.

1. nap – Somorja, ifi Eb

Nekikezdtek a csapatok a küzdelmeknek, sajnos az első meccs egyik válogatottunknak sem sikerült jól, de a második fordulóban már megszületett az első győzelem, a U26 legyőzte Spanyolországot (erről később még egy partit is olvashattok). A nap utolsó fordulója sikeresnek volt mondható, hiszen a lányok a cseheknél, az U26-osok pedig az oroszoknál bizonyultak jobbnak. A legifjabbak még nem érezték meg a győzelem ízét, de lelkesen várják a hétfőt.
Bozzai Bence, Honyek András
2017. július 9.

0. nap – Somorja, Ifi Eb

Öt autóval vágtunk neki a Somorjai Eb-nek, első utunk a szállásunkra vezetett a Duna partján kb. 30 km-re a verseny helyszínétől. A szállásunk eltér a megszokottól, előnye, hogy bármikor meg tudunk mártózni a Dunában és szép a környezet. A hátránya leginkább a távolság, minden nap utaznunk kell kétszer fél órát, és a sofőrök többnyire a játékosok, reméljük, nem fog ez gondot okozni.
Honyek András, Bozzai Bence
2017. július 5.

A kapitány és csapata – Ifjúsági Eb, Somorja

Gondolom, sokan ismertek már versenyekről, de talán kevésbé tudott, hogy idén átvettem az utánpótlás irányítását Szabó Csabitól. A 2015-ös, tromsői Eb óta foglalkozom a lánycsapattal, és március óta az egész ifjúsági bridzs versenyfelkészülést felügyelem. A vasárnap kezdődő somorjai utánpótlás Európa-bajnokság kapcsán szeretném bemutatni csapatainkat és a stábot.
Szentandrási Gergely
2017. július 3.

Kalandos hajózás a bridzs – Montecatini nyílt Eb

Nagy élmény volt a nyílt Eb párosversenyén játszani. Az alapélmény: nincs kihagyás, mert abban a pillanatban bünteti az ellenfél. A mezőny egy picivel gyengébb volt, mint amire számítottam, így csak fényévekkel volt erősebb, mint bármilyen mezőny, amiben én eddig kártyáztam. A párosverseny minden szépsége előjött, sajnos legtöbbször a kárunkra, de néha azért csináltunk szép dolgokat is (végtelen mennyiségű szurkolást kaptunk nem csak barátoktól, családtól, hanem tőletek is, ezért nagy hála, sokat segített)!